FORD

FordA Ford Motor Company 1967-ben alapította meg európai részlegét Ford Of Europe néven. A 70-es évek elején egyre nagyobb kereslet mutatkozott a kisebb autók iránt, az 1973-mas arab-izraeli háború, valamint az ezt követő olajválság egyértelművé tette, hogy a Fordnak is elő kell rukkolnia egy ilyen irányú igényeket is kielégítő járművel. Henry Ford ellenezte a kis autó terveit, kedvenc szavajárása a következő volt: "Kis kocsi, kis profit". Lee Iacocca nyomására azonban belátta, hogy ha Amerikában nem is, Európában van értelme fejlesztésbe fektetni a pénzt. Az 1976-ban megjelent Ford Fiesta egy kis méretű, első kerék hajtású autó lett, és átütő sikert aratott Európában, mint ahogyan a korábban a Ford Mustang is az USA-ban.

A siker láttán az volt a terv, hogy a Ford Fiesta egy kissé átdolgozott változatát Wolf néven az 1979-es modellévtől Amerikában is forgalmazzák, azonban a négyhengeres motorok, és az ezekhez kapcsolódó sebességváltók gyártásához szükséges új üzemek felépítése 500 millió dolláros fejlesztést igényelt volna. Henry Ford nem mert ekkora kockázatot vállalni, így a Ford nem tudta felvenni a versenyt a japán import kisautókkal.

Utolsó lehetőségként felmerült, hogy a Honda évente 3000 motorblokkot és erőátviteli egységet szállít, darabonként 711 dollárért. Iacocca Mr. Hondával való szóbeli megállapodását azonban Henry Ford megvétózta: "Olyan kocsiban, amelynek a hűtőjén az én nevem ott áll, nem lesz japcsi motor!"

A történelem erre később több alkalommal is rácáfolt: az 1990-es években a Ford Zetec motorjainak fejlesztésében a Yamaha és a Mazda is részt vett, valamint a Ford Probe modell is Mazda alapokra épült.

68_20_pic_ford_focus.jpg

FORD FOCUS 1.0L ECOBOOST TITANIUM (125 LE) M6

FORD FOCUS 1.0L ECOBOOST TITANIUM (125 LE) M6
BIZTONSÁG
Sávtartó automatika, Intelligens sebességhatároló asszisztensOk
Vészhelyzeti asszisztensOk
Ütközésmegelőző rendszer - Active City StopOk
ABS, ESP, visszagurulásgátló, ütközés utáni fékezésOk
Keréknyomás figyelő rendszerOk
Mechanikus gyerekzár a hátsó ajtókonOk
Figyelmeztető jelzések: égve hagyott lámpa, kulcs a gyújtáskapcsolóban, ajtó nyitvaOk
Figyelmeztetés vezető- és utasoldali biztonsági öv bekapcsolásáraOk
Hárompontos biztonsági övek előfeszítővelOk
Magasságában állítható első biztonsági övekOk
ISOFIX előkészítésOk
Első légzsák a vezető oldalánOk
Első légzsák az utas oldalán (kikapcsolható)Ok
Függönylégzsákok az első és hátsó ülésekhezOk
Első oldallégzsákokOk
Távirányítású központi zárOk
Kulcsnélküli indításOk
Kulcsnélküli nyitás és indításOk
1 behajtható kulcs + 1 standard kulcsOk
Részlegesen önzáró differenciálműOk
Választható vezetési módok - Normal, Eco, SportOk
Választható vezetési módok - Normal, Eco, Sport, Slippery, TrailOk
Választható vezetési módok - Normal, Eco, Sport, Slippery, Trail, TrackOk
Mini acél pótkerék T125/70 R16 gumivalOk
Mini acél pótkerék T125/80 R17 gumivalOk

Ok – szériafelszerelés, * – csomagban rendelhető

                                                                                    

TECHNIKAI ADATOK


Modell
1.0L ECOBOOST TITANIUM (125 LE) M6
Ajtók száma5
MeghajtásFWD
Férőhelyek száma5
MOTOR
ÜzemanyagBenzin
Hengerek száma, elrendezése4, soros
Hengerűrtartalom, cm31000
Károsanyag-kibocsátási normaEuro 6D
Kompresszió viszony 
Max. Teljesítmény, kW(LE)/perc92 (125) / 5000
Max. Nyomaték, Nm/perc170
Üzemanyag ellátás 
ERŐÁTVITEL
Váltómű6 fokozatú, manuális
Hajtott kerekekFWD
Fordulókör (m)10,7
FÉKEK
Első: Ø mm 
Hátsó: Ø mm 
MÉRETEK
Tengelytáv, mm2700
Külső hosszúság, mm4672
Külső szélesség, mm (tükrökkel / tükrök nélkül)1979 / 1825
Külső magasság, mm1494
Első/Hátsó nyomtáv (mm) 
Csomagtartó
Térfogat593
KEREKEK
Gumiabroncsok mérete205/60 R16
SÚLYADATOK - ÜZEMANYAGELLÁTÁS
Menetkész tömeg, kg2005
Vontatható jármű max. tömege – fékezett/fékezetlen, kg1500/725
Üzemanyagtartály térfogata, l52
MENETTELJESITMÉNY
Végsebesség, km/h193
Gyorsulás 0 - 100 km/h, mp10,4
FOGYASZTÁS
Városban, l/100 km 
Városon kivül, l/100 km 
Vegyes, l/100 km5,5-6
CO2 kibocsátás, g/km119-127
Ára : 10 650 000 HUF
Ára : 27 310 €
68_22_pic_ford_mustang.jpg

FORD MUSTANG FASTBACK 5.0L (450 LE) S6.2 M6

FORD MUSTANG GT FASTBACK 5.0L (450 LE) S6.2 M6 RWD
BIZTONSÁG, VÉDELEM
Biztonsági csomag: riasztó, kerékőr, elektronikusan zárható középső támaszOk
Dohányzó csomagOk
Elektromos kettős központizárOk
Ütközésmegelőző rendszer (kamera és radar alapú)Ok
ESC menetstabilizló rendszer: elektronikus fékelosztó rendszer (EBD), blokkolásgátló (ABS), kipörgésgátló (TCS), elektronikus vészfékasszisztens (EBA), elektronikus szervokormány (EPAS) Ok
LED fényszórókOk
Gyalogosvédelem - kioldódó motorháztetőOk
Immobilizer - indításgátlóOk
ISOFIX előkészítés - mindkét hátsóülésenOk
Keréknyomásfigyelő rendszerOk
Hatdugattyús BremboTM első féknyergekOk
Vezető- és utasoldali légzsák, vezető oldali térdlégzsák, aktív kesztyűtartó, oldallégzsák elöl-hátul (oldallégzsák csak Fastback esetén)Ok
Visszagurulásgátló 

Ok – szériafelszerelés, * – csomagban rendelhető

 

                                                                                  

TECHNIKAI ADATOK

ModellGT FASTBACK 5.0L (450 LE) S6.2 M6 RWD
Ajtók száma2
MeghajtásRWD
Férőhelyek száma4
MOTOR
ÜzemanyagBenzin
Hengerek száma, elrendezéseV8
Hengerűrtartalom, cm35000
Károsanyag-kibocsátási normaEuro 6D
Kompresszió viszony 
Max. Teljesítmény, kW(LE)/perc450(331)/7000
Max. Nyomaték, Nm/perc529 / 4600
Üzemanyag ellátás 
ERŐÁTVITEL
Váltómű 
Hajtott kerekekHátsó
Fordulókör (m)12,2
FÉKEK
Első: Ø mm 
Hátsó: Ø mm 
MÉRETEK
Tengelytáv, mm 
Külső hosszúság, mm4789
Külső szélesség, mm (tükörrel / tükrök nélkül)2081/1916
Külső magasság, mm1382
Első/Hátsó nyomtáv (mm) 
Csomagtartó
Térfogat (l)408
KEREKEK
Gumiabroncsok mérete (elöl / hátul)255/40 R19, 275/40 R19
SÚLYADATOK - ÜZEMANYAGELLÁTÁS
Menetkész tömeg, kg1842
Vontatható jármű max. tömege – fékezett/fékezetlen, kg 
Üzemanyagtartály térfogata, l61
MENETTELJESITMÉNY
Végsebesség, km/h250
Gyorsulás 0 - 100 km/h, mp5
FOGYASZTÁS
Városban, l/100 km 
Városon kivül, l/100 km 
Vegyes, l/100 km11,8
CO2 kibocsátás, g/km268-269
Ára : 22 500 000 HUF
Ára : 57 696 €

JEEP

JeepA Jeep egy amerikai autómárka, mely jelenleg a Chrysler cég tulajdonában van. Ez a legöregebb terepjáró gépkocsi márka (a Land Rovert is megelőzve). Az eredeti Jeep a Bantam BRC prototípusából fejlődött ki, s a könnyű négykerék-hajtású gépjármű a II. világháborúban és az utána követő években nagy népszerűségre tett szert, s elődje lett minden ilyen típusú gépkocsinak.

68_21_pic_jeep_renegade.jpg

JEEP RENEGADE 1.5 E-HYBRID ALTITUDE (130 LE) AT7

Álmodni sem lehet férfiasabb autót a Jeep Grand Cherokee-nél. Brutális az arca, megrázóak a méretei, kormánya egy hajó dísze is lehetne, csúcsfelszereltsége pazar. Combos ára ellenére bátran ajánljuk nehéz terepre.

BIZTONSÁGI FELSZERELTSÉG 
ISOFIX gyermekülés rögzítési pontokOk
Állítható magasságú első biztonsági övekOk
Hátsó hárompontos biztsonági övek (3 db) överőhatárolóvalOk
Vezető- és utasoldali légzsákokOk
Függönylégzsákok az első és hátsó üléseknélOk
Első ülésekbe integrált oldallégzsákokOk
Elektromos rögzítőfékOk
ESC visszagurulásgátlóvalOk
VészfékrásegítőOk
KipörgésgátlóOk
Elektronikus borulásgátló rendszerOk
Ráfutásos ütközésre figyelmeztető rendszerOk
Tempomat - kormányról vezérelhetőOk
ÉberségfigyelőOk
Sávelhagyásra figyelmeztető rendszerOk
Sebességkorlátozó - kormányról vezérelhetőOk
Gumiabroncsnyomás ellenőrző rendszerOk

Ok – szériafelszerelés, *– csomagban rendelhető, «–»  – nem rendelhető

TECHNIKAI ADATOK

Modell1.5 mHEV 130LE AT FWD
Ajtók száma5
MeghajtásFWD
Férőhelyek száma5
MOTOR
ÜzemanyagBenzin/öntöltő hibrid
Hengerek száma4
Furat x löket, mm71,2x92,2
Hengerűrtartalom, cm31469
Károsanyag-kibocsátási normaEuro 6,4
Kompresszió viszony12,5:1
Max. Teljesítmény, kW(LE)/perc95 (130) @ 5.500
Max. Nyomaték, Nm/perc240 @ 1.500
Üzemanyag típusaBenzin
Üzemanyag ellátás 
ERŐÁTVITEL
VáltóműAutomata - 7 fokozatú
Hajtott kerekekFWD
KORMÁNYZÁS
KormányműElektromos szervokormány
Fordulókör (m)11,07
FÉKEK
Első: Ø mm305 x 28
Hátsó: Ø mm278 x 12
FELFÜGGESZTÉSEK
Felfüggesztés elölMacPherson független felfüggesztés
Felfüggesztés hátulMacPherson független felfüggesztés
MÉRETEK
Tengelytáv, mm2,570
Külső hosszúság, mm4,236
Külső szélesség, mm (tükrök nélkül)1,805
Külső magasság, mm (tetősínnel / tetősín nélkül)1,667
Első/Hátsó nyomtáv (mm)1,541/1,541
Csomagtartó térfogat (l)351
KEREKEK
Gumiabroncsok mérete215/65R16
SÚLYADATOK - ÜZEMANYAGELLÁTÁS
Menetkész tömeg (kg)1,420
Vontatható jármű max. tömege – fékezett(kg)1,450
Üzemanyagtartály térfogata (l)48
MENETTELJESITMÉNY
Végsebesség, km/h191
Gyorsulás 0 - 100 km/h, mp10,7
FOGYASZTÁS
Városban, l/100 km 
Városon kivül, l/100 km  
Vegyes, l/100 km5,7-6,1
CO2 kibocsátás, g/km126-136
Ára : 12 750 000 HUF
Ára : 32 694 €
68_17_pic_jeep_compass_transparent.jpg

JEEP COMPASS 1.5 E-HYBRID ALTITUDE (130 LE) AT7

A Jeep új terepre merészkedett a Compass-al, hiszen a kőkemény terepjáróiról elhíresült cég még sohasem készített aszfaltra való szabadidő-autót. Az új jövevény nem önálló fejlesztés, hanem a Dodge Caliber átrajzolt változata, annak minden hátrányával és előnyével.

BIZTONSÁGI FELSZERELTSÉG
ESCOk
DombsegédOk
Kipörgésgátló rendszerOk
Gyerekülés rögzítési rendszerOk
Kikapcsolható első utasoldali légzsákOk
Első légzsákokOk
Első oldallégzsákokOk
Függönylégzsákok az első és második üléssornálOk
ParkView™ tolatókameraOk
Gumiabroncs-nyomás ellenőrző rendszer kijelzővelOk
Sávelhagyásra figyelmeztető rendszerOk
Éberségfigyelő rendszerOk
Hátsó ködlámpákOk
Ráfutásos ütközésre figyelmeztető rendszer (FCW) minden sebességtartománybanOk
Aktív vészfékező rendszer gyalogos- és kerékpáros-felismerésselOk
Adaptív tempomat Stop&Go funkcióvalOk
SebességhatárolóOk
Intelligens sebesség asszisztensOk
Táblafelismerő rendszerOk
EsőérzékelőOk
Elektronikus borulásgátló rendszerOk
Vontatmány-stabilizátorOk
Elektromos rögzítőfékOk

Ok – szériafelszerelés, *– csomagban rendelhető, «–»  – nem rendelhető

TECHNIKAI ADATOK

Modell1.5 T4 mHEV 130LE benzin/mild hybrid
Ajtók száma5
MeghajtásFWD
Férőhelyek száma5
MOTOR
ÜzemanyagBenzin/mild hybrid
Hengerek száma, elrendezése4, soros
Furat x löket, mm71,2x92x2
Hengerűrtartalom, cm31,469
Károsanyag-kibocsátási normaEuro 6,4
Kompresszió viszony12,5:1
Max. Teljesítmény, kW(LE)/perc96 (130) / 5.550
Max. Nyomaték, Nm/perc240/1.500
Üzemanyag típusaBenzin/mild hybrid
Üzemanyag ellátás  
ERŐÁTVITEL
Váltómű7 sebességes duplakuplungos automata
Hajtott kerekekFWD
KORMÁNYZÁS
Kormánymű 
Fordulókör (m)11,07
FÉKEK T (TÁRCSAFÉK)
Első: Ø mm 
Hátsó: Ø mm 
FELFÜGGESZTÉSEK
Felfüggesztés elöl 
Felfüggesztés hátul 
MÉRETEK
Tengelytáv, mm2,636
Külső hosszúság, mm4,404
Külső szélesség, mm (tükörrel / tükrök nélkül)2,033/1,819
Külső magasság, mm (tetősínnel / tetősín nélkül)1,629/1,624
Első/Hátsó nyomtáv (mm)2,636/2,636
CSOMAGTARTÓ
Térfogat (l)1,387
KEREKEK
Gumiabroncsok mérete235/50R18 A+
SÚLYADATOK - ÜZEMANYAGELLÁTÁS
Menetkész tömeg, kg1,575
Vontatható jármű max. tömege – fékezett, kg1,450
Üzemanyagtartály térfogata, l55
MENETTELJESITMÉNY
Végsebesség, km/h193
Gyorsulás 0 - 100 km/h, mp10
FOGYASZTÁS
Városban, l/100 km 
Városon kivül, l/100 km
Vegyes, l/100 km5,7-6
CO2 kibocsátás, g/km128-136
Ára : 15 500 000 HUF
Ára : 39 746 €

Mazda

MazdaJapánban a szakértelem többet jelent, mint a létrehozás képessége. A tökéletességre való törekvést takarja, amelynek középpontjában nem a műszaki pontosság, hanem az emberi alkotás áll. Amikor a japán „Takumi” mesterek egy tárgy elkészítésének szentelik az életüket, a lelkük egy részét is beleteszik, ezáltal pedig életre keltik azt. Japánban ezt a megközelítést úgy hívják, hogy „Monotsukuri”. Ez a kezdettől fogva vezérelv a Mazdánál: Takumi mestereink nem autókat gyártanak, hanem autókat alkotnak.
A Mazdánál a tökéletességnek emberi jellege van. Takumi kézműveseink kézzel készítik és addig csiszolják a tárgyakat, amíg minden részletük tökéletes nem lesz. Hogy életre keltsük ezt a mesteri gondolatot, közel kerültünk hozzá – nagyon közel. Vállalat és a Macrofying együttműködése az agyagmodellektől a festésig minden olyan apróságra rávilágít, ami autóinkat olyan különlegessé teszi.

68_41_pic_mazda_6.jpg

MAZDA 6 SPC G194 HOMURA 1.5 E-HYBRID ALTITUDE (130 LE) AT7

MAZDA 6 SPC G194 HOMURA 1.5 E-HYBRID ALTITUDE (130 LE) AT7 
BIZTONSÁG, VÉDELEM 
SKYACTIV "háromszoros H" szerkezetű karosszéria a bent ülők ütközési energiákkal szembeni megóvásáraOk
Blokkolásgátló fékrendszer (ABS) elektronikus fékerőelosztással (EBD) és vészfékrásegítővel (EBA)Ok
Dinamikus menetstabilizátor (DSC) kipörgésgátló rendszerrel (TCS)Ok
Visszagurulás-gátló rendszer (HHA)Ok
Vészleállásjelző rendszerOk
Automata ajtózár (ADL)Ok
Továbbfejlesztett intelligens városi fékrásegítő rendszer - Előremenetben (Továbbfejlesztett SCBS - F) + Gyalogosvédelmi rendszer (AEB)Ok
Mazda radaros sebességszabályozó automatika (MRCC) - Teljes sebesség (csak AT)Ok
Holttérfigyelő rendszer hátsó keresztforgalmi figyelmeztetésselOk
Sávtartást segítő rendszer vezetőéberség-figyelővelOk
Távolságifényszóró-vezérlés (HBC) (beállítás a LAS rendszerrel)Ok
Intelligens sebességsegédOk
Abroncsnyomás-ellenőrző rendszerOk
Légzsákok elölOk
Oldallégzsákok elölOk
Első és hátsó függönylégzsákokOk
Utasoldali légzsákot kikapcsoló gombOk
Biztonsági öv bekötésére figyelmeztető hangjelzés (a vezető-, az utas- és a hátsó ülésnél)Ok
Biztonsági övek (Elöl, 3 pontos (ELR) x 2 előfeszítőkkel, terheléshatárolókkal és állítható magassággal | Hátul, 3 pontos (ELR) x 3)Ok
ISOFIX gyermekülés-rögzítő pontok; a hátsó szélső ülésekhez rögzítveOk

Ok – szériafelszerelés, *– csomagban rendelhető, «–»  – nem rendelhető

TECHNIKAI ADATOK

ModellMazda 6 SPC G194 HOMURA 1.5 E-HYBRID ALTITUDE  (130 LE) AT7
Ajtók száma5
MeghajtásFWD
Férőhelyek száma5
MOTOR  
ÜzemanyagBenzin/Hybrid
Hengerek száma, elrendezése4, soros
Furat x löket, mm89 x 100
Hengerűrtartalom, cm32488
Károsanyag-kibocsátási normaEU6
Kompresszió viszony13:1
Max. Teljesítmény, kW(LE)/perc143(194)/6000
Max. Nyomaték, Nm/perc258/4000
Üzemanyag típusaBenzin
Üzemanyag ellátás 
ERŐÁTVITEL  
Váltómű7 sebességes automata
Hajtott kerekekFWD
KORMÁNYZÁS  
KormányműFogasléces
Fordulókör (m)12
FÉKEK T (TÁRCSAFÉK)  
Első: Ø mm 
Hátsó: Ø mm 
FELFÜGGESZTÉSEK  
Felfüggesztés elöl  
Felfüggesztés hátul 
MÉRETEK  
Tengelytáv, mm2750
Külső hosszúság, mm4805
Külső szélesség, mm1840
Külső magasság, mm1475
Első/Hátsó nyomtáv (mm)1595/1595
CSOMAGTARTÓ  
Térfogat (l)522
KEREKEK  
Gumiabroncsok mérete225/55 R17
SÚLYADATOK - ÜZEMANYAGELLÁTÁS  
Menetkész tömeg, kg2113
Vontatható jármű max. tömege – fékezett, kg1500
Üzemanyagtartály térfogata, l62
MENETTELJESITMÉNY  
Végsebesség, km/h223
Gyorsulás 0 - 100 km/h, mp8,1
FOGYASZTÁS  
Városban, l/100 km8,9
Városon kivül, l/100 km5,6
Vegyes, l/100 km6,8
CO2 kibocsátás, g/km172
Ára : 16 540 000 HUF
Ára : 42 413 €
68_42_pic_mazda_cx60.jpg

MAZDA CX-60 SKYACTIV D 200PS EXCLUSIVE-LINE (200 LE) AT8

MAZDA CX-60 SKYACTIV D 200PS EXCLUSIVE-LINE (200 LE) AT8
BIZTONSÁG, VÉDELEM
HLA - Emelkedőn elindulást segítő rendszerOk
DSC - Dinamikus menetstabilizátor és G-Vectoring ControlOk
Oldal és függönylégzsákok, térdlégzsák a vezető oldalánOk
IndításgátlóOk
Defektjavító készletOk
TPMS - Keréknyomás ellenőrző rendszerOk
SCBS-F - Városi vészfék asszisztens, gyalogos felismerő funkcióvalOk
BSM/RCTA - Holttérfigyelő rendszer, hátsó keresztirányú forgalomfigyelővelOk
Holttérfigyelő rendszer kiszállás segéd funkcióvalOk
DAA - Fáradtságfigyelő rendszer (kamera nélkül)Ok
TSR - Táblafelismerő rendszerOk
LDWS, LKA - Sávelhagyásra figyelmeztető rendszer és sávtartó automatikaOk
SBS - Intelligens fékrásegítésOk
TolatóradarOk
Távolság és sebesség érzékelő és figyelmeztetőOk
E-CallOk
NavigációOk

Ok – szériafelszerelés, * – csomagban rendelhető                                                                              

TECHNIKAI ADATOK

ModellMazda CX-60 SKYACTIV D 200PS EXCLUSIVE-LINE (200 LE) AT8
Ajtók száma2
MeghajtásRWD
Férőhelyek száma4
MOTOR
ÜzemanyagBenzin
Hengerek száma, elrendezéseV8
Hengerűrtartalom, cm35000
Károsanyag-kibocsátási normaEuro 6D
Kompresszió viszony 
Max. Teljesítmény, kW(LE)/perc450(331)/7000
Max. Nyomaték, Nm/perc529 / 4600
Üzemanyag ellátás 
ERŐÁTVITEL
Váltómű 
Hajtott kerekekHátsó
Fordulókör (m)12,2
FÉKEK
Első: Ø mm 
Hátsó: Ø mm 
MÉRETEK
Tengelytáv, mm 
Külső hosszúság, mm4789
Külső szélesség, mm (tükörrel / tükrök nélkül)2081/1916
Külső magasság, mm1382
Első/Hátsó nyomtáv (mm) 
Csomagtartó
Térfogat (l)408
KEREKEK
Gumiabroncsok mérete (elöl / hátul)255/40 R19, 275/40 R19
SÚLYADATOK - ÜZEMANYAGELLÁTÁS
Menetkész tömeg, kg1842
Vontatható jármű max. tömege – fékezett/fékezetlen, kg 
Üzemanyagtartály térfogata, l61
MENETTELJESITMÉNY
Végsebesség, km/h250
Gyorsulás 0 - 100 km/h, mp5
FOGYASZTÁS
Városban, l/100 km 
Városon kivül, l/100 km 
Vegyes, l/100 km11,8
CO2 kibocsátás, g/km268-269
Ára : 16 946 000 HUF
Ára : 43 454 €

MOTOWELL

A Motowell  magyar tulajdonú feltörekvő európai márka. Cégünk 1996-ban alakult Budapesten, ahol saját MOTOWELL márkanév, védjegy alatt új termékeket kezdtünk forgalmazni. Robogók, bukósisakok, kiegészítők, olajak, és alkatrészek színesíti a termékpalettáját. A termékeket  európai  mérnökökből és szakemberekből álló csapat fejleszti és dolgozik új technológiai megoldásokon. A járművek, bukósisakok jelentős részét magunk tervezzük, fejlesszük. Gyártásánál folyamatos a magyar mérnökök jelenléte, minőség ellenőrzése.

68_30_pic_8 Yoyo 4T.jpg

Yoyo 4T

Yoyo 4T

Ára : 241 500 HUF
Ára : 620 €
68_39_pic_Magnet 4T Yellow_769x768.jpg

Magnet 4T

Magnet 4T

Ára : 250 500 HUF
Ára : 643 €
68_27_pic_5 Magnet 2T.jpg

Magnet 2T

Magnet 2T

Ára : 255 000 HUF
Ára : 654 €
68_28_pic_6 Magnet Sport.jpg

Magnet Sport

Magnet Sport

Ára : 274 500 HUF
Ára : 704 €
68_33_pic_11 Crogen City 4T.jpg

Crogen City 4T

Crogen City 4T

Ára : 274 500 HUF
Ára : 704 €
68_32_pic_10 Crogen City 2T.jpg

Crogen City 2T

Crogen City 2T

Ára : 282 000 HUF
Ára : 724 €
68_40_pic_LE2t-02-thumb.jpg

Crogen City 2T LE

Crogen City 2T LE

Ára : 282 000 HUF
Ára : 724 €
68_36_pic_14 Mex-on 50.jpg

Mex-on 50

Mex-on 50

Ára : 313 500 HUF
Ára : 804 €
68_29_pic_7 Magnet RS.jpg

Magnet RS

Magnet RS

Ára : 318 000 HUF
Ára : 816 €
68_23_pic_1 Retrosa 50.jpg

Retrosa 50

MOTOWELL  Retrosa 50

Ára : 321 000 HUF
Ára : 824 €
68_34_pic_12 Crogen Sport.jpg

Crogen Sport

Crogen Sport

Ára : 321 000 HUF
Ára : 824 €
68_24_pic_2 Retrosa 125.jpg

Retrosa 125

Retrosa 25

Ára : 337 500 HUF
Ára : 866 €
68_35_pic_13 Crogen RS.jpg

Crogen RS

Crogen RS

Ára : 345 000 HUF
Ára : 885 €
68_37_pic_15 Mex-on 125.jpg

Mex-on 125

Mex-on 125

Ára : 352 500 HUF
Ára : 904 €